Bemutatkozom: Domján Gábor a nevem.
Egy kedves barátom, kiváló fotós, honlapkészítő, élet-halálművész készíti nekem ezt a honlapot. Ő az angyal a nyitóoldal festményén, aki bökögeti a lantos hölgyet, hogy játsszon már.
Magam dilettáns (mű kedvelő – sic!) zenész és elvetélt költő-műfordítóként hobbyból évek óta fordítgatok magyarra mindenféle régi dalt: lant dalokat a reneszánsz korból főleg, merthogy számomra a lant a legszebb hangszer, s ennek a kornak a zenéje a legszebb nekem. Utóbbi talán azért, mert ebben a korban még nem különült el a „könnyű-” és „komolyzene”, nem hangversenytermekben, unatkozó szmokingos/estélyi ruhás urak/hölgyek hallgatták a dobogón „előadó” profi zenész „másik felet”, hanem – úgy érzem – élet volt benne. Élő emberek valódi élete. Valódi zene.
Merthogy azt is gondolom: csak az élő zene zene. Ezért is kétes vállalkozás felvételeket készíteni, közzétenni. Az élet jelenlét: jön, van, megy. A felvétel csak „van”. Holttest. Jó esetben, szép és tiszta holttest. Ami segíthet persze elvarázsolódni (nem leszólom nagy művészek csodálatos felvételeit, csak úgy a műfajról, általában.) Az élettel azonban együtt jár a hiba lehetősége. Semmi baj: jött, volt, ment. A holt felvételen újból és újból előjön ugyanaz a hiba. Ezzel együtt, élőben veszek föl mindent, még ha több nekifutással is, aztán a még legkevesebb hibát tartalmazót választom. Vagy inkább a még legélőbbre sikerültet.
A magyarra fordítás is kényes dolog. Első blikkre csak egy lökött alak, lökött hobbyja. Van benne valami: kit érdekel? Ugyanakkor van bőven alapja a dolognak. Balassi Bálint például ezt írta az Áldj meg minket Úristen kezdetű verse elé: „Egy lengyel ének ígéről ígére”, s verse igen szöveghű, prozódiailag korrektül énekelhető, modern értelemben vett műfordítás. Tehát létezett ilyen kísérlet a maga saját korában is. De ezen felül: a dallamok, dalok, költői toposzok szabadon jöttek-mentek, alakultak a saját vidék, saját nyelv számára – rengeteg példa van rá a korból.
A dalban a legfontosabb a szöveg. Még ha legtöbbször elválaszthatatlan is a zenétől. (A “vers a szemnek” csak egészen újkori találmány.) És a vers – legtöbb esetben – csak anyanyelven képes közvetlenül hatni. (Saját anyanyelven kívül más nyelvre műfordítani halálos bűn ugyan, de még ilyesmit is elkövettem a fenti cél érdekében, ld.: Magos kősziklának / On a stony high cliff <ének: Jeni Melia, lant: L. Kecskés András>.)
Ezért hát szerény kísérletezgetésem. Köszönöm, ha meghallgatják/játok. Ha sikerül örömöt szerezni ezzel-azzal, megkaptam jutalmam. Ha nem: bocsánat.
DG