Balassi Bálint: Borivóknak való (angol műfordítás)
BORIVÓKNAK VALÓ
IN LAUDEM VERNI TEMPORIS
az “Fejemet nincsen már” nótájára
Áldott szép Pünkösdnek gyönyörű ideje,
Mindent egészséggel látogató ege,
Hosszú úton járókot könnyebbítő szele!
Te nyitod rózsákot meg illatozásra,
Néma fülemile torkát kiáltásra,
Fákot is te öltöztetsz sokszínű ruhákba.
Néked virágoznak bokrok, szép violák,
Folyó vizek, kutak csak néked tisztulnak,
Az jó hamar lovak is csak benned vigadnak.
Mert fáradság után füremedt tagokat
Szép harmatos fűvel hizlalod azokat,
Új erővel építvén űzéshez inokat.
Sőt még az végbéli jó vitéz katonák,
Az szép szagú mezőt kik széllyel béjárják,
Most azok is vigadnak, s az időt múlatják.
Ki szép füvön lévén bánik jó lovával,
Ki vígan lakozik vitéz barátjával,
Ki penig véres fegyvert tisztíttat csiszárral.
Újul még az föld is mindenütt tetőled,
Tisztul homályából az ég is tevéled,
Minden teremtett állat megindul tebenned.
Ily jó időt érvén Isten kegyelméből,
Dicsérjük szent nevét fejenkint jó szívből,
Igyunk, lakjunk egymással vígan, szeretetből!
Balassi Bálint
FOR WINE DRINKERS
IN LAUDEM VERNI TEMPORIS
To the tune of the song’Fejemet nincsen már’
Blessed sweet Pentecost’s weather brightly glowing,
Beautiful sky on all healthiness bestowing,
Wind that brings relief onto tired wayfarers blowing!
It is thou who givest perfume to the roses,
The once mute nightingale now its song composes,
And trees, too, thou dressest in many-coloured clothes.
It’s through thee that hedges bloom, violets appear;
Flowing waters and wells through thee turn crystal clear,
And our speedy stallions, too, prance along with good cheer.
For after their long run, the tender grass bedews
Their exhausted bodies, while their vigour renews,
Infusing new energy in their nerves and sinews.
And even the good, brave frontier soldiers alight
And through the scented fields roam about with delight,
Now they, too, are overjoyed that the weather’s so bright!
In the soft grass leaving their horses to run free,
With their brothers-in-arms they go off on a spree
While with their blood-stained weapons their pages are busy.
The whole earth is renewed, thanks to thee everywhere.
Thanks to thee, the blue sky breaks through the misty air,
And every living creature emerges from its lair.
Enjoying, as we do, this weather through God’s grace,
From our hearts let us all His holy name praise,
Let us drink, and to true friendship our glasses raise!
Fordította: René Bonnerjea
Nyolc kórusos Reneszánsz lant
Romanek Tihamér által 1998-ban épített kópia. A mintául szolgáló hangszer: Hans Frei, 1530 (Bécs, KHM C34).
Balassi Bálintnak (1554-1594) ezt az „Áldott szép pünkösdnek” kezdetű, kettős – magyar és latin – című: Borivóknak való / In laudem verni temporis (A tavaszi idők dicséretére) című versét néha úgy éneklem (természetesen magyaroknak magyarul), hogy kihagyom belőle a 4-dik, 5-dik és 6-dik versszakot. Olykor a közönségre való tekintettel teszem ezt, mert ezekben a versszakokban fordulnak elő leginkább első hallásra nehezen érthető, régies kifejezések, de talán – tudat alatt? – még inkább azért, mert valahogy nincs kedvem az öldöklést („véres fegyvert”) dicsőíteni.
De vegyes érzéseim vannak, ha „megvágom” a szöveget. Meg az ellenkező esetben is. Vagyis se így, se úgy nem értek magammal egyet. Ez magyarázatra szorul:
A végvári vitézek életüket adták a „szent ügyért”. A török janicsárok életüket adták, hogy kereszténységbe tévelyedett magyar testvéreiket megmentsék az „egy igaz” hitnek. Ügyek, hitek, s folyt a vér évezredeken át az ideológiákkal operáló hatalomvágy miatt. És folyik ma is.
Ez a vers számomra az életet dicséri, ezért éneklem. S ha nem hagyom el itt, hogy őseinknek hajdan a kardforgatás volt a virtus, s a haza védelmének hite vezette őket, azt irántuk való tiszteletből teszem, nem kardcsörtetés gyanánt.
Azt képzelem, ha vannak elíziumi mezők, s „hamar lovaikon” ott nyargalnak most eleink – köztük Bálint úr is -, azt kívánják, bár az életért vitézkednénk mi már, bár végét vetnénk a háborúskodásnak, bárcsak e „tereken” mutatnánk férfias virtust, szép erényt.
A Balassi-kódexben ez a jelzés szerepel a cím alatt: „az ’Fejemet nincsen már’ nótájára”. Alátámasztja ez azt az állítást, hogy akkoriban még nem különült el egymástól vers és dal úgy, mint ma. Az angol műfordítás a 2012-ben elhunyt hindu-angol származású nyelvész, költő és műfordító René Bonnerjea professzor munkája, aki negyven évig élt Magyarországon, s tanított, többek között az egykori Eötvös Kollégiumban is. Köszönet Andy Brunningnek a műfordításnak a dallamhoz való applikálásával kapcsolatos prozódiai kérdésekben nyújtott segítségéért.