Luis de Milán: Sospirastes Baldovinos (Vágyad súgja sóhajtásod)
Sospirastes Baldovinos
Las cosas que yo mas quería,
O teneys miedo á los moros
O en Francia teneys amiga
No tengo miedo á los moros
Ni en Francia tengo amiga
Mas tu mora y yo cristiano
Hazemos muy mala vida
Si te vas conmigo en Francia
Todo nos será alegria:
Haré justas y torneos
Por servirte cada’l dia
Y verás la flor del mundo
De mejor cavalleria:
Yo seré tu cavallero
Tu serás mi linda amiga
Vágyad súgja sóhajtásod
Válasz rá ím, szemem könnye,
Vagy tán féled népemet, a mórt,
Vagy Frankföldön él tán szíved hölgye?
Nem, nem félek senki mórtól,
Frankok közt sincs az én szerelmem,
Ám te mór vagy, és keresztény én,
Hogy élhetnénk itt mi ketten békességben?
Ám, ha eljönnél vélem Frankföldre,
Várna ránk ott végre áldott béke,
Bajvívásban érted megküzdnék
S szolgálnálak éjt nappá téve.
Jöjj! Vár ránk Frankföldnek sok szép virága
Bajnokoknak éke, színe, dísze.
Büszke lész rám, hű lovagodra,
S lész te hölgyem, szívem drága kincse.
Fordította: Domján Gábor
Szoprán lant
Készítette: Bernd Holzgruber („Wien 1979”)
Ez a párbeszédes románc, lírai szerelmes dal Luis de Milán (~1500-~1561) Libro de música de vihuela de mano; Intitulado El Maestro (1536) című művéből való, amely az első a XVI. század során megjelent tabulatúrás vihuela könyvek közül.
A vihuela volt a lant népszerű változata Spanyolországban. A hangszer alakja a gitáréhoz hasonlít, ám ez csak a látszat, könnyű, teljességgel lant felépítésű és hangolású, többnyire hat kórusos hangszer. Egyes vélemények szerint azért alakult így ez a spanyol lant, mert a mórok kiűzése után szakítani akartak a spanyolok a számukra kínos rokonsággal, még az arab údból származó, arra alakjában hasonlító reneszánsz lantot is átalakították spanyolabbá. Toyohiko Sato japán lantművész kutatásaira alapozva cáfolja* ezt a legendát. Szerinte nagyon rövid ideig tartó királyi udvari divatról van szó csupán. Mindössze egy-két eredeti hangszer maradt fönn abból a pár évtizedből, amikor a spanyol hangszerkészítő céh feljegyzései szerint minden – magára valamit is adó – lantkészítő ilyen lantot épített Spanyolországban. Később nem. *(személyes közlés alapján)
Könnyű, lágy és halk hangú kis hangszer. Vihuelám hangolása: e’e’, hh, f# f#, dd, AA, EE, de néha fél, vagy egy egész hanggal mélyebbre hangolom az ének kedvéért. Egyik korabeli kódexben szerepel, hogy ha az énekes hangterjedelme mást kíván, ne transzponáljon a vihuela játékos, mert úgy nem szól jól a kíséret, hanem vegyen elő egy másik, más méretű, máshová hangolt vihuelát. Nekem csak egy van, marad az áthangolás. Itt azonban az sem segített, a női-férfi párbeszéd a dalban, csak falzettó peremén billegve, illetve oktáv ugrással lefelé lett volna elénekelhető részemről – nagyon nem tetszett –, maradt, hogy szoprán lantot választottam inkább kíséretül.
A vers fordításául is azt a változatot adtam meg, ahogy fölénekeltem, bár a kiindulás az eredeti, nagyjából nyolc, illetve kilenc szótagos változatot jobban követő verzió volt. Azonban a sok hajlított hang, vagyis a dallam lehetővé tette extra szótagok, szavak beszúrását, ami szerintem a dalszöveg javára vált.