Richard Allison: Come Holy Ghost (Jöjj, Szentlélek)
Come holy Ghost eternal God,
Proceeding from above:
Both from the Father and the Son,
The God of peace and love.
Visit our minds and into us,
Thy heavenly grace inspire:
That in all truth and godliness,
We may have true desire.
Jöjj, Szentlélek, túlcsorduló
Egy örök istenség,
Atya s Fiú közt áradó
Szeretet, békesség!
Jöjj, látogasd meg lelkeink,
Hadd gyúljon égi láng,
S víg kedvvel járjunk jó utat,
Mely végén vár hazánk!
fordította: Domján Gábor
ARCILIUTO (olasz) – ARCHLUTE (angol)
Romanek Tihamér által 1999-ben épített kópia. A mintául szolgáló hangszer Wendelin Tieffenbrucker (1551-1611, Padua), Brüsszel (M.I. No 1563).
Richard Allison (~1560/70 – meghalt: 1610 előtt) nemesember volt, „gentleman”-nek és a zeneművészet művelőjének nevezi magát az 1599-ben megjelent mű címlapján, melynek címe: „The Psalms of David in Meter” (Dávid zsoltárai méterben <vagyis versbe szedve>).
A könyv hátsó belső borítóján feltételezhetően az ő nemesi címere szerepel, s az előlapon többek között John Dowlandnek, a műveket és szerzőjüket dícsérő verses ajánlása:
.
.
Amint a hangfelvétel-lejátszó alatti fotón látható, úgy nyomtatták a könyvet, hogy körbeülve, akár négyen, négy szólamban is énekelhessék a zsoltárokat, lant vagy ciszter kíséret mellett, vagy anélkül.
Boldogasszony anyánk, népdal
letöltés wav * letöltés mp3
.
Ezt a népdalt, illetve ennek változatait többfelé hallhattam fiatal koromban, falusi búcsúkban is talán. Legalábbis így tűnt ismerősnek annak idején, a legemlékezetesebb „hallás” alkalmával, amikor Török Erzsébet énekelte, talán az Egyetemi templomban, vagy az Egyetemi Színpadon, a hetvenes évek legelején.
Csodálatos énekesnő volt ő, nagyon szerettem. Megbízhatatlan emlékeim szerint, teológushallgatóként énekeltem is ezt a dalt a temetésén 1973-ban, a farkasréti temetőben.
(folytatás lent, a „Megjegyzések >>>” -ben)
ARCILIUTO (olasz) – ARCHLUTE (angol)
Romanek Tihamér által 1999-ben épített kópia. A mintául szolgáló hangszer Wendelin Tieffenbrucker (1551-1611, Padua), Brüsszel (M.I. No 1563).
A szöveg is úgy hangzik itt el, ahogy megbízhatatlan emlékezetem szolgál ma engem – képtelen voltam rálelni az eredeti szövegre, se Erdélyi Zsuzsanna műveiben, se hangfelvételen. Ha utóbb mégis fellelem, csatolom az eredetit.
Alkalmasint jó példa ez a népdalok természetére, illetve a bemutatkozásomban említett „szabadon jövő-menő dallamokra, dallam-, és szöveg-toposzokra”. Az énekesnek rémlik valami régi emlék, szabadon összeáll belőle valami őbenne, s azt énekli. „Száll a madár ágról-ágra, száll az ének szájról-szájra”- ahogy Arany Jánost idézve mondják.
A dal lantkísérete L. Kecskés András akkordjaira alapul.
Még egy személyes, családi adalék Török Erzsi kapcsán. Ezt írja Gedényi Zsuzsanna „Csillagom, révészem – Török Erzsi tükre” című visszaemlékezésében (Püski Kiadó, Budapest, 1997):
„Egyik közös ismerősünknek volt egy ütött-kopott Tatraplan kocsija. Akkor még nem volt mindenkinek, boldog-boldogtalannak autója, a magánautó ritkaságszámba ment. A kedves úr fölajánlotta, hogy elszállítja a művésznőt… …, de nem szaporítom a szót, visszafelé is két defektünk volt, reggel fél nyolcra érkeztünk vissza Budapestre.”
Gyanúm szerint, ez a „kedves úr” édesapám, dr. Domján Jenő lehetett. Valóban volt neki ütött-kopott Tátraplánja már az ötvenes évek végén (akkoriban mérnöki „maszekmunkáit” valahogy természetben rendezték le az állami cégek), és szeretett művészkörökben megfordulni. Jól ismerte Jancsó Adrient, Weöres Sándort és másokat. Ráadásul olyan emlékem is van kora gyerekkoromból, hogy édesanyám az álmatlanul töltött éjszaka után hajnalban sír, zokog, veszekszik, hogy hol volt apám, miért nem telefonált (az országútról?, meg kinek volt akkor telefonja?). Lehet, hogy pont ez alkalommal történt ez.
Édesapám igazi jó apa volt. Neki, valamint Török Erzsébetnek, és minden itt, az (átmeneti) fizikai világban már nem élőnek – a szentek közösségének – éneklem ezt a dalt, őket, de a még ittlévőket: önmagunkat, egymást is Isten irgalmába – az isteni szeretetet a szülői szeretet jelképeként megszemélyesítő –, Boldogasszony oltalmába ajánlva.
Attar: سه پروانه (A három lepke)
جملگی در حکم سه پروانهایم
در جهان عاشقان افسانهایم
اولی خود را به شمع نزدیک کرد
گفت حال من یافتم معنئ عشق
دومی نزدیک شعله بال زد
گفت حال من سوختم در سوز عشق
سومی خود داخل آتش فکند
آری آری این بود معنئ عشق
Mint a három lepke s a gyertya lángja,
Úgy: az ember szíve őt, csak őt vágyja.
Elvakította az elsőt a fény,
S szólt, tudom, mi a szerelem.
Másodiknak szárnyát perzselte a tűz,
S szólt, csak én tudom.
A harmadik a láng szívébe szállt, s elégett.
Ő, csak ő ízlelte meg az egy igaz szerelmet.
fordította: Domján Gábor
ÚD (bevett magyar írásmód), OUD (angol), عود (arab)
Három, közel-keleti bazárokból szerzett úd egyes részeinek felhasználásával, valamint új kulcsszekrénnyel és rezonátorlappal újraépített hangszer, Romanek Tihamér munkája.
Attar Farid-ad-din (~1145 – 1221) perzsa költő, az egyik legnagyobb szufi misztikus. Ezt, a Dal a lepkékről című versét, melyet úd kíséretre dolgoztam át meglehetősen szabadon, Armand Amar zenésítette meg a Bab ’Aziz című film számára.
Az Attar szó költői álnév, jelentése patikus, herbarista (rózsaolajat is jelent néhány szótár szerint). Ő maga valóban patikus volt a horászáni Nisápurban (ma Irán), és az 1221-es, Dzsingisz kán mongol hadai által elkövetett tömegmészárlásban lelte halálát. Halálának legelterjedtebb és tán legszebb legendája szerint, mongol fogságba eset, s valaki ezer ezüstöt ajánlott föl váltságdíjul érte. Ő azonban lebeszélte a boltról fogvatartóját, mondván, hogy ő nem ennyit ér. Másnap valaki egy zsák szalmát hozott cserébe érte, s ekkor így szólt a mongolhoz: – Most már eladhatsz, pont ennyit érek. A mongol pedig haragjában lefejezte.
John Dowland: Weep you no more, sad fountains (Már elapadj, bús forrás)
Weep you no more, sad fountains,
What need you flow so fast?
Look how the snowy mountains,
Heav’n’s sun doth gently waste.
But my sun’s heav’nly eyes
View not your weeping,
That now lies sleeping,
Softly, now softly lies sleeping.
But my sun’s heav’nly eyes
View not your weeping,
That now lies sleeping,
Softly, now softly lies sleeping.
Sleep is a reconciling,
A rest that Peace begets:
Doth not the sun rise smiling,
When fair at e’en he sets,
Rest you then, rest, sad eyes,
Melt not in weeping,
While she lies sleeping,
Softly, now softly lies sleeping.
Rest you then, rest, sad eyes,
Melt not in weeping,
While she lies sleeping,
Softly, now softly lies sleeping.
Már elapadj, bús forrás!
Ily fürgén, jaj, ne folyj!
Nézd, havas csúcs vén ormán
Heves Nap mit tékozol!
Ám az én napom kihunyt,
Könny fátylán úszik.
Ő, ki itt nyugszik,
Lágyan, lágyan, oly lágyan, lám, nyugszik.
Ám az én napom kihunyt,
Könny fátylán úszik.
Ő, ki itt nyugszik,
Lágyan, lágyan, oly lágyan, lám, már alszik.
Béke a nyugvás jussa,
Az álom enyhet ád.
Nemde a szép nap újra
Mosolyogva virrad rád.
Könnyebbülj, te is, te szem!
Könnyed mért hullik?
Hisz ő csak alszik,
Lágyan, lágyan, oly lágyan, lám, hogy alszik.
Könnyebbülj, te is, te szem!
Könnyed mért hullik?
Hisz ő csak alszik,
Lágyan, lágyan, oly lágyan, lám, nyugszik.
fordította: Domján Gábor
ARCILIUTO (olasz) – ARCHLUTE (angol)
Romanek Tihamér által 1999-ben épített kópia. A mintául szolgáló hangszer Wendelin Tieffenbrucker (1551-1611, Padua), Brüsszel (M.I. No 1563).
John Dowland első dalgyűjteménye (First Booke of Songes, 1597) „besztszeller” lett, legalább öt utánnyomást ért meg 1613-ig, ezért is követték újabb hasonló művei, melyek közül a harmadikból (The Third and Last Booke of Songes or Aires, 1603 <ld. lejjeb: „The Epistle to the Reader”>) való ez az enigmatikus, megzenésített vers, amely – lévén a szerző ismeretlen – lehet, hogy magának Dowlandnek a költeménye.
Igen elgondolkodtató, s talán fordításomban is ezért terelődött valahogy ilyen irányba az értelmezés: ha effélék voltak a kor újabb és újabb kiadásokban, cukorként elkapkodott „slágerei”, az talán magyarázza azt a fogékonyságot, amellyel a nagy kortárs, Shakespeare műveit, például a Hamlet monológot fogadta az értő közönség:
„To die: to sleep; No more” ….. ….. Arany János fordításában: ….. ….. „Meghalni – elszunnyadni – semmi több”
Levél az olvasóhoz
Az ítélő közönség tapsa bátorítás a szerzőknek: első két dalgyűjteményem oly gyorsan elkelt, hogy egy harmadikat is hoztak ím, az otthontól távolról, a legpusztítóbb tengereken keresztül, elkerülve sok éles sziklaszirtet. Remélem, nem futnak a parton sem zátonyra, kétes indítékú és harapós kedvű bírálók miatt. Miként a kaptárban a méhek minden sürgésének célja a mézkészítés, s mással nem, csak a semmittevő herékkel szállnak szembe, hasonlóképp a megismerés és hírnév terén is minden igyekezetnek arra kéne törnie, hogy valami jót tegyen hozzá a meglévőhöz, nem pedig egymás bántására, s a jóra törekvők csupán a henye és kártékony tudatlan ellen fogjanak össze. Munkálkodásaimat magam részéről szabadon teszem ím mindenek ítéletének eleibe, feltételezvén, hogy az egykor elnyert megbecsülés könnyebben gyarapszik, semmint elvész.
Balassi Bálint: Borivóknak való (angol műfordítás)
BORIVÓKNAK VALÓ
IN LAUDEM VERNI TEMPORIS
az “Fejemet nincsen már” nótájára
Áldott szép Pünkösdnek gyönyörű ideje,
Mindent egészséggel látogató ege,
Hosszú úton járókot könnyebbítő szele!
Te nyitod rózsákot meg illatozásra,
Néma fülemile torkát kiáltásra,
Fákot is te öltöztetsz sokszínű ruhákba.
Néked virágoznak bokrok, szép violák,
Folyó vizek, kutak csak néked tisztulnak,
Az jó hamar lovak is csak benned vigadnak.
Mert fáradság után füremedt tagokat
Szép harmatos fűvel hizlalod azokat,
Új erővel építvén űzéshez inokat.
Sőt még az végbéli jó vitéz katonák,
Az szép szagú mezőt kik széllyel béjárják,
Most azok is vigadnak, s az időt múlatják.
Ki szép füvön lévén bánik jó lovával,
Ki vígan lakozik vitéz barátjával,
Ki penig véres fegyvert tisztíttat csiszárral.
Újul még az föld is mindenütt tetőled,
Tisztul homályából az ég is tevéled,
Minden teremtett állat megindul tebenned.
Ily jó időt érvén Isten kegyelméből,
Dicsérjük szent nevét fejenkint jó szívből,
Igyunk, lakjunk egymással vígan, szeretetből!
Balassi Bálint
FOR WINE DRINKERS
IN LAUDEM VERNI TEMPORIS
To the tune of the song’Fejemet nincsen már’
Blessed sweet Pentecost’s weather brightly glowing,
Beautiful sky on all healthiness bestowing,
Wind that brings relief onto tired wayfarers blowing!
It is thou who givest perfume to the roses,
The once mute nightingale now its song composes,
And trees, too, thou dressest in many-coloured clothes.
It’s through thee that hedges bloom, violets appear;
Flowing waters and wells through thee turn crystal clear,
And our speedy stallions, too, prance along with good cheer.
For after their long run, the tender grass bedews
Their exhausted bodies, while their vigour renews,
Infusing new energy in their nerves and sinews.
And even the good, brave frontier soldiers alight
And through the scented fields roam about with delight,
Now they, too, are overjoyed that the weather’s so bright!
In the soft grass leaving their horses to run free,
With their brothers-in-arms they go off on a spree
While with their blood-stained weapons their pages are busy.
The whole earth is renewed, thanks to thee everywhere.
Thanks to thee, the blue sky breaks through the misty air,
And every living creature emerges from its lair.
Enjoying, as we do, this weather through God’s grace,
From our hearts let us all His holy name praise,
Let us drink, and to true friendship our glasses raise!
Fordította: René Bonnerjea
Nyolc kórusos Reneszánsz lant
Romanek Tihamér által 1998-ban épített kópia. A mintául szolgáló hangszer: Hans Frei, 1530 (Bécs, KHM C34).
Balassi Bálintnak (1554-1594) ezt az „Áldott szép pünkösdnek” kezdetű, kettős – magyar és latin – című: Borivóknak való / In laudem verni temporis (A tavaszi idők dicséretére) című versét néha úgy éneklem (természetesen magyaroknak magyarul), hogy kihagyom belőle a 4-dik, 5-dik és 6-dik versszakot. Olykor a közönségre való tekintettel teszem ezt, mert ezekben a versszakokban fordulnak elő leginkább első hallásra nehezen érthető, régies kifejezések, de talán – tudat alatt? – még inkább azért, mert valahogy nincs kedvem az öldöklést („véres fegyvert”) dicsőíteni.
De vegyes érzéseim vannak, ha „megvágom” a szöveget. Meg az ellenkező esetben is. Vagyis se így, se úgy nem értek magammal egyet. Ez magyarázatra szorul:
A végvári vitézek életüket adták a „szent ügyért”. A török janicsárok életüket adták, hogy kereszténységbe tévelyedett magyar testvéreiket megmentsék az „egy igaz” hitnek. Ügyek, hitek, s folyt a vér évezredeken át az ideológiákkal operáló hatalomvágy miatt. És folyik ma is.
Ez a vers számomra az életet dicséri, ezért éneklem. S ha nem hagyom el itt, hogy őseinknek hajdan a kardforgatás volt a virtus, s a haza védelmének hite vezette őket, azt irántuk való tiszteletből teszem, nem kardcsörtetés gyanánt.
Azt képzelem, ha vannak elíziumi mezők, s „hamar lovaikon” ott nyargalnak most eleink – köztük Bálint úr is -, azt kívánják, bár az életért vitézkednénk mi már, bár végét vetnénk a háborúskodásnak, bárcsak e „tereken” mutatnánk férfias virtust, szép erényt.
A Balassi-kódexben ez a jelzés szerepel a cím alatt: „az ’Fejemet nincsen már’ nótájára”. Alátámasztja ez azt az állítást, hogy akkoriban még nem különült el egymástól vers és dal úgy, mint ma. Az angol műfordítás a 2012-ben elhunyt hindu-angol származású nyelvész, költő és műfordító René Bonnerjea professzor munkája, aki negyven évig élt Magyarországon, s tanított, többek között az egykori Eötvös Kollégiumban is. Köszönet Andy Brunningnek a műfordításnak a dallamhoz való applikálásával kapcsolatos prozódiai kérdésekben nyújtott segítségéért.
Balassi Bálint: Áldj meg minket Úristen (az első versszak lengyelül, magyarul és angolul)
Jakub Lubelczyk
Psalmus. 67. (68)
Balassi Bálint
Egy lengyel ének igéről igére és ugyanazon nótára:
Blogosław nas nasz Panie
Angol fordítás: Jeni Melia, Christopher Goodwin és Domján Gábor
Błogosław nas, nasz Panie, z miłosierdzia Twego
Oświeciwszy światłością oblicza swojego
Aby hymny tu na Ziemi znali drogie Twoje
Okaż nam to przed ludźmi miłosierdzie swoje.
Áldj meg minket, Úristen, az te jóvoltodból,
Világosíts meg minket irgalmasságodból
Orcád világosságával, Lelked ajándékával,
Hogy éltünkben ez földön járjunk igazsággal!
Bless us Oh Lord almighty for Thy great benevolence
Illuminate our minds in Thy mercifulness
With bright shining of Thy face and gift of Thy Holy Sprite
So that our lives on this Earth in truth we may live aright.
Niechaj je wyznawają wszyscy narodowie,
A stąd się rozradują i niewiernikowie,
Kiedy Ty swoje wierne w łasce będziesz rządził,
Strzegąc, aby na stronę żaden nie zabłądził.
Engedd meg ezt minekünk, kegyelmes Istenünk,
Hogy mindnyájan tégedet igazán esmérjünk,
Hadd az kicsiny hitűnkkel együtt örvendezzünk,
Mikor megítélsz, Uram, kegyelmezz meg nekünk!
Wysławiajcież już Pana, wysławiajcie, ludzie,
Bo widzicie, jak z ziemie wam pożytek pojdzie.
Ty nas błogosław, Panie, a Twe święte imię
Niech po wszystkich narodach wielkim strachem słynie.
Ne tántorodjunk mi el soha, Uram, Tőled,
Ne kételkedhessünk is többé már Felőled,
Nyughassék meg mi lelkünk igaz hittel Benned,
Vallhassunk mindenekben urunknak csak Téged.
No, azért dicsérjük most felszóval az Urat,
Mert lám, csak ő viseli mindenütt gondunkat,
Uram, az te nevedben áldd meg szolgáidat,
Kiért viszontag mi is dicsérjük Fiadat.
TEORBA, vagy ma kevésbé használt nevén CHITARRONE
Romanek Tihamér által 2009-ben épített kópia. A mintául szolgáló hangszer: Magno Tieffenbrucker (Velence, 1608), London (RCM 26)
Balassi Bálint (1554-1594) lengyelországi tartózkodásai alatt kálvinista kapcsolatai révén ismerhette meg, és fordította le Jakub Lubeczyk Psałterz Dawida (1558) c. művéből a 67. zsoltár parafrázisát, a „Błogosław nas nasz, Panie” kezdetű dalt, melyet egy negyedik strófával is megtoldott, s ilyen bevezetéssel adott ki: „Egy Lengyel Ének, Igéről igére. Azon nótára: Blahoslav naß”.
Itt az első versszakot éneklem három nyelven: lengyelül, Balassi magyar fordításban és angolul. Ez utóbbi fordítás közös munka Jeni Melia énekesnővel és Christopher Goodwin lantossal, az Angol Lanttársaság titkárával, akikkel Antoni Pilch lengyel lantművész meghívására adtunk a Kecskés együttessel közös koncerteket 2009-ben Lengyelországban. Köszönöm Antoninak a meghívást, Jeninek, meg Chrisnek az együttműködést és az óriási segítséget az ő anyanyelvükre történő fordításban!
A lengyel kiejtés utánzásához nyújtott segítségért többek között Íjjas Anna polonistának tartozom hálával.
A dal kísérete L. Kecskés András feldolgozására alapul.
Két magyar népdal (Huzella Elek feldolgozása, angol műfordításban)
1. Hová készülsz szívem (Where are you my sweetheart)
2. Szól a kakas már (Hear the rooster crow)
1.
Hová készülsz szívem
tőlem eltávozni,
tőlem elbujdosni?
Az idegen földön
ki fog téged szánni?
Hogyha megbetegszel,
ki fog hozzád látni?
Megfogott madárhoz
életem hasonló,
életem hasonló.
Napnak fényét látom,
homályba boruló.
Szép gyönyörűségem
naponként elmúló.
2.
Szól a kakas már
Majd megvirrad már
Zöld erdőben, sík mezőben
sétál egy madár.
Micsoda madár,
Micsoda madár,
Zöld a lába, kék a szárnya,
Engem odavár.
Várj madár, várj,
Te csak mindig várj!
Ha az Isten neked rendelt,
Tied leszek már.
1.
Where are you my sweetheart
preparing to part from me,
hiding far from me?
In that distant, strange land
who’ll take pity on thee?
Should you ever fall ill,
who will care for thee?
Like a bird ensnared,
my life dims all going grey,
slowly slipping away.
The Sun gives in to dusk
with each dying ray.
All my sweet delights are
waning day by day.
2.
Hear the rooster crow,
Soon the dawn will glow.
In green forests, in lush meadows
Walks a bird below.
What a bird, so fine!
What a bird, so fine!
Green feet, blue wings, she waits for me,
This lovely bird of mine.
Wait you bird of mine,
Just you wait, oh mine!
If God ordered me for thee,
Then sure I will be thine.
Fordította: Domján Gábor
Yamaha „electric classic guitar”, akusztikusan játszva
Ez a két népdal* Huzella Elek (1915-1971) kortárs zeneszerző feldolgozása, valószínűleg a 4 virágének énekhangra és gitárra című művéből a 2. és 3. dal.
Azért csak „valószínűleg”, mert a sok éve vásárolt kottából csak két oldal fénymásolata maradt meg nekem, azt a két dalt játszom itt, s a címoldal hiányában, a szerző műveinek listája alapján feltételezem, ez forrás.
Bár átírtam lantra a kíséretet, de igazán – és úgy egyébként a szerző szándéka szerint – inkább csak gitáron játszva tetszik nekem is ez a mai hangvételű feldolgozás. Ehhez is egy könnyű fogású bolti gitárt választottam, amin szebben szólnak pl. a glissandók.
Érdekes kiegészítés: A Szól a kakas már kezdetű dal héber nyelvű sorokkal kiegészülve, a kakasszónak a messiás eljövetelét hirdető jelképe alapján, a magyar zsidóság világszerte ismert értékes kincsévé vált**. Itt egy kis videófelvétel egy családias Purim ünnepi vendégségről, ahová meg lettem hívva, s ahol az angol szövegű dal után elénekeltük a héber sorokkal kiegészült magyar változatot is a vendégekkel együtt.
A fordításokhoz igyekszem mindig megbízható anyanyelvi lektort találni. Itt Julia Rubin amerikai írónő volt segítségemre. Vele Romanek Tihamér műhelyében ismerkedtem meg. Az írónő legújabb művében a lantcsembalóról is ír, s ezért, a Tihamér által épített hangszereket meghallgatni utazott Magyarországra Európában járva.
* Vagy reneszánsz kori virágének? – az első szövege már a 17. századi Mátray-Kódexben is szerepel, a másodikat Kodály Zoltán gyűjtötte 1912-ben, ám szövegvariánsa szerepel pl. Pálóczi Horváth Ádám 1813-as „Ötödfélszáz Énekek” című, régebbi verseket is tartalmazó gyűjteményében < ld. Dr. Szigeti Csaba irodalomtudós tanulmánya >
** Idézet egy internetes oldalról: „A világszerte ismert legenda szerint a „Szól a kakas már…” című dal a nagykállói talmudtudós, csodarabbi nevéhez fűződik, … eszerint a kállói szent csodarabbi nagyon szerette és élvezte a természet szépségeit, ezért sok időt töltött a környező erdőkben és mezőkön, ahol gyakran beszélgetett erdészekkel és pásztorokkal. Egyik alkalommal a rabbi az erdő szélén egy pásztorfiút hallott énekelni, mely ének a lelkéig hatott. Úgy gondolta, ez a gyönyörű dal megér neki egy aranyat. Amikor megköttetett az üzlet, a rabbi megtanulta az éneket, a fiú pedig elfelejtette.”
Janus Pannoniusról szóló kétnyelvű, horvát-magyar népdal: „Medvedgrádi püspök urunk…“
Horvát szöveg
Što to radiš biskupe naš s Medvedgrada,
zar urotu protiv našeg Matijaša?
Kolo pravde zaustavit’ ne možeš,
tamnica če bit’ tvoj stanak dok ne m’reš.
Kad bi pozv’o na prijestolje tog Poljaka,
klade bi nam bila sudba oko vrata.
Hungarije grb će nosit’ tudi svat,
opomena nek nam bude prošlost sva.
Čuj nam molbe gospon Janoš iz Čezmice,
nije krinka urote za tvoje lice,
Nit’ je bodež za čovjeka pravedna,
oružje je pero tvoje – k’o nekada!
Az eredeti, Borenich Hugó által publikált magyar szöveg
Medvedgrádi püspök urunk, mit csinyáltál,
Amikoron Mátyás ellen áskálódtál?
Ne állítsd meg az igazság kerekit,
Sötét tömlöc lesz itt lakod holtodig.
Mér is hoznál egy polyákot a trónunkra,
Kalodasors szorul akkor a nyakunkra.
Magyar címert ne hordozza idegen,
A múlt rossza legyen néked intelem.
Csezmiczei János arra kérünk téged,
Ármányszövés sose legyen mesterséged.
A gyiloktőr ne gyalázza kezedet,
Penna legyen mindvégig a fegyvered!
Nyolc kórusos Reneszánsz lant
Romanek Tihamér által 1998-ban épített kópia. A mintául szolgáló hangszer: Hans Frei, 1530 (Bécs, KHM C34).
L. Kecskés András lantművész, kiváló művész, évekkel ezelőtt hallott egy históriás éneket horvát nyelven Janus Pannoniusról egy magát guzlán (egyhúros vonós népi hangszer) kísérő horvát népi énekestől, Mile Krajinától. Ezt ott helyben le is kottázta. Később egy bizonyos Borenich Hugó nevű rétfalusi (ma ez Eszékhez tartozik) kántortanító kottájához is hozzájutott. Így írt nekem ezekről:
„Itt küldöm Hugó Borenich akkordjaival ellátott kottáját. Én a Mile Krajina-féle változatra esküszöm. Történetem ott kezdődik, hogy a 80-as években meghívtak Szigetvárra hangversenyt adni, ahol meglepetésemre egy fantasztikus guzlárral, egy horvát énekmondóval, Krajina Milével együtt léptünk fel. Gyakorlatilag az este egy históriás énekpárbaj volt, az ókori gyökerekkel rendelkező guzlárral, Kr. Milével. A párbaj egyenlőtlen volt, mondanom sem kell, teljes vereségemmel végződött. (Mile átható, trombitaszerű hangon énekelt, csakúgy mint az 50-es években vásári históriázóktól hallani lehetett…) Különben Mile magát népi költőnek tartotta. Minden alkalommal így is konferálták be. A darabokat mindig másképp adta elő, még a dallam menetén is változtatott olykor. Mi, kottisták, ennek az ókorból ránk maradt gyakorlatnak vagyunk áldozatai, ezért a helyes dallam megadásának bizonytalansága. Az általam kimunkált lantkíséret a 15-16. sz. fordulóján már elképzelhető lehetett… Mile a Zrínyiekről és a Hunyadiakról szóló énekei mellett egy Janus Pannoniusról szóló, Eszéken ismert történelmi éneket is előadott, melynek kottáját H. Borenich orgonista-kántor leírta, és pár keresetlen kántoros harmóniát illesztett alá*… A Mile J. P.-ról szóló históriás énekének dallama kissé eltért a H. Borenich-féle lejegyzéstől. …”
Az általam Magyarországon elérhető és megvizsgált irodalomban** nem találtam a nyomát sem a szövegnek, sem a dallamnak, illetve ez utóbbi Tinódi Lantos Sebestyén dallamaival rokon. Hosszas nyomozás és a Horvát Tudományos Akadémiával való levélváltás után a következőket tudtam meg a dal eredetéről:
http://real-j.mtak.hu/4901/1/HungarologiaiKozlemenyek_1989_81.pdf
„… A közelmúltban elhunyt Borenich Hugó rétfalusi néptanítója és református kántora például orgonakísérettel adta elő népdalrepertoárját (s maga is gyűjtötte a szlavóniai munkadal-hagyományt), … A nem hivatásos – hivatásos oppozíció határvonalainak gyakori fellazulását a parasztköltői népi verselő jelenségével, tipikus honi megtestesítőjét pedig a szlavóniai Istye Marci alakjával példázzuk, aki a keresztelőkön, lakodalmakban és halotti torokon már-már a professzionális énekes-citerás előadóművész szerepét töltötte be, s folklór repertoárján kívül szívesen “elnótázta” a grófkisasszony és pórlegény szerelmi históriáját tartalmazó Jelengrádi legendát, a magyar nyelvű Janus Pannonius-népéneket, a Zrínyi-balladát s a Szigetvár kapitányáról, Sztáncsics Horvát Márkóról szóló hőskölteményt….”
Maga Borenich Hugó 1933-34-ről itt:
https://www.vamadia.rs/sites/default/files/2020-11/04_Jugoszlaviai_magyar_nepkolteszet_I_.pdf
„…Megjegyzem, hogy Budakovácon leltem rá a Janus Pannoniusról szóló népi ének töredékére is…. Itt ismerkedtem meg Istye Marcival (1866-1940), a „Szarvasvári nótafával”, vagy legalábbis a Dráva menti népdalok legendás alakjával és istápolójával. Ő hívta fel a figyelmemet egy régi népdalra, amely megemlít egy püspököt. Én az idő tájt nem tudtam, hogy kiről van szó a dalban, annak ellenére, hogy a dallamot sikerült valódi formájában kivenni Ištye énekléséből. A Budakovácon talált daltöredék is ilyen tartalmú volt. Az igazi alakját kiegészítette Rumpf Kálmán, vörösmarti tanító, akinek megvolt a Janus Pannoniusról szóló népi ének teljes és hiánytalan szövege. Mindezt összesítve került napvilágra egy eddig ismeretlen és egyetlen népének a XV. század nagy humanistájáról. Meg is jelent a Jugoszláv Tudományos és Művészeti Akadémia 1973-ban kiadott szemléjében, Istye Marci rövid életrajzával együtt.”
És a fent említett akadémiai szemle – a Horvát Tudományos Akadémia által PDF-ben megküldött – horvát nyelvű cikkének angol rezüméje:
Borenich Hugó: Egy ismeretlen dal Janus Pannoniusról
Istye Marci, a népdalénekes, magát ún. „ló”-tamburával kísérte, amikor énekelt. Ezt ülve a térdén tartotta s úgy játszott rajta, mint egy citerán. E cikk szerzőjének, a szlavónaiai Petrijevci közelében lévő, mára már elpusztult Jelengrádban játszott egy dallamot 1934-ben, de a szövegét nem tudta. Csak 1948-ban kapta meg a szerző a baranyai Zmajevac (Vörösmart) kántorától, Rumpf Kálmántól a mára már ismeretlen Janus Pannoniusról és az ő Mátyás király elleni összeesküvéséről szóló dal első verszakának szövegét. Meglepő módon, egy az eszéki rádió által szervezett meghallgatáson, egy a Dráva menti Budakovacról származó ismeretlen fiatalember közölte a szöveget a szerzővel, amit ő Valpovóban és Zmajavecben hallott. Így került elő három strófa e dalból, amely tipikus históriás narratíva, Tinódi féle „históriás ének”. A teljes szöveg a hozzátartozó dallammal együtt először jelenik most meg nyomtatásban. Ez tudtunk szerint az egyetlen fönnmaradt ének a híres pécsi humanistáról, Janus Pannoniusról, Észak-Horvátország legjelentősebb latinistájáról. Különlegessége még a dalnak, hogy a szövege mind magyarul, mind horvátul fönnmaradt.
Döbbenet, hogy a népi emlékezet – vég nélküli háborúk és több évszázados török hódoltság,… – dacára meg tudta őrizni 5-600 éven át ezt a horvát és magyar nemzet számára egyedülálló, költőnket a napi politikától óvó, művészi értékű emléket. A dalt – bevezető és záró horvát sorokkal és kicsit átfésült szövegű 3 magyar versszakkal – itt lehet videó felvételről meghallgatni:
Ezen a honlapon a teljes, versszakonként változó horvát-magyar változatot a Borenich Hugó által közölt eredeti magyar szöveggel éneklem.
===
* Ezek valójában a dal eredeti előadójának, Istye Marcinak a citeraként játszott „lófejű tamburáján” megszólaló akkordjai. A felvételen elhangzó lantkíséret kidolgozása L. Kecskés András műve, akitől a dal létezéséről szóló információt és a fent idézett levelet kaptam.
** Yugoslav Folk Music, Serbo-Croatian Folk Songs and Instrumental Pieces from the Milman Parry Collection by Béla Bartók and Albert B. Lord, Vol. I-IV.
Publications of the Milman Parry Collection, Serbo-Croatian Heroic Songs, General Editor: Albert B. Lord, Vol. III & XIV.
Bodor Anikó: Vajdasági magyar népdalok, Vol. I-III.
Paksa Katalin – Németh István: Muravidéki magyar népzene
Romance de la pérdida de Alhama (Alhama vesztének balladája)
ROMANCE DE LA PÉRDIDA DE ALHAMA
Paseábase el rey moro — por la ciudad de Granada
desde la puerta de Elvira — hasta la de Vivarrambla.
—¡Ay de mi Alhama!—
.
.
Cartas le fueron venidas — que Alhama era ganada.
Las cartas echó en el fuego — y al mensajero matara,
—¡Ay de mi Alhama!—
.
.
Descabalga de una mula, — y en un caballo cabalga;
por el Zacatín arriba — subido se había al Alhambra.
—¡Ay de mi Alhama!—
.
.
Como en el Alhambra estuvo, — al mismo punto mandaba
que se toquen sus trompetas, — sus añafiles de plata.
—¡Ay de mi Alhama!—
.
.
Y que las cajas de guerra — apriesa toquen el arma,
porque lo oigan sus moros, — los de la vega y Granada.
—¡Ay de mi Alhama!—
.
.
Los moros, que el son oyeron — que al sangriento Marte llama,
uno a uno y dos a dos — juntado se ha gran batalla.
—¡Ay de mi Alhama!—
.
.
Allí habló un moro viejo, — de esta manera hablara:
—¿Para qué nos llamas, rey? — ¿Para qué es esta llamada?
—¡Ay de mi Alhama!—
.
.
—Habéis de saber, amigos, — una nueva desdichada:
que cristianos de braveza — ya nos han ganado Alhama.
—¡Ay de mi Alhama!—
.
.
Allí habló un alfaquí — de barba crecida y cana:
—Bien se te emplea, buen rey, — buen rey, bien se te empleara.
—¡Ay de mi Alhama!—
.
.
Mataste los Bencerrajes, — que eran la flor de Granada,
cogiste los tornadizos — de Córdoba la nombrada.
—¡Ay de mi Alhama!—
.
.
Por eso mereces, rey, — una pena muy doblada:
que te pierdas tú y el reino, — y aquí se pierda Granada.
—¡Ay de mi Alhama!—
.
.
ALHAMA VESZTÉNEK BALLADÁJA
Föl-le jár a mór király,
Öszvérét vágtára fogja,
Granadának városában
Folyton-folyvást hajtogatja:
Jaj nekem Alhama!
Levél jött: Alhama elveszett,
Baljós jel papírra róva.
Tűzben ég az átkozott levél,
És a hírnök feje hull a porba.
Jaj nekem Alhama!
Öszvérhátról ló nyergébe száll,
S vágtat föl a vár fokára,
Zacatin utcáin át,
Föl, hol fénylik az ékes Alhambra,
Jaj nekem Alhama!
És hogy a fellegvár fokára hág,
Rögvest száll harsány parancsa:
– Mind az összes ezüst trombita
Harsogva hívja népem hadba!
Jaj nekem Alhama!
Zúgjon minden harci dob,
Dübörögjön harci lárma,
Hallja minden mór e zajt,
S fegyvert fogva jöjjön már ma!
Jaj nekem Alhama!
Hallván hall a tenger mór vitéz,
Véres Mars hívását hallja,
Jön már egy, jön két, jön számtalan,
S nőttön nő a had hatalmasra.
Jaj nekem Alhama!
S kiáll a mórok egyik véne,
Illő módon ekként szólva:
– Mért e hívás ó király?
Mért e hívás, mondd, a hadba?
Jaj nekem Alhama!
Halljátok barátim mind a szörnyű hírt!
Odalett a végső várta.
Vad, merész keresztény kardtól
Esett el Alhama vára.
Jaj nekem Alhama!
S előáll az ősz alfaqui,
Szeme izzó szén, bár hó szakálla,
Azt kapod, mi néked jár király,
Azt kapod, mi már régen járna.
Jaj nekem Alhama!
Leöletted a Benszerráh családot,
Derékba tört Granada termő ága.
S tűrtél cifra Cordovából
Hitszegőket népünk romlására.
Jaj nekem Alhama!
Így hát mindezért király
Többször sújt rád végzet kardja:
Koronádra, Granadádra,
Tieidre, s tenmagadra.
Jaj nekem Alhama!
fordította: Domján Gábor
VIHUELA
Romanek Tihamér által 2013-ban épített kópia. A mintául szolgáló hangszer: „Quito vihuela” (Iglesia de la Compañía de Jesús, Quito, Ecuador).
.
A „Paseábase el rey moro” kezdetű balladát Perez de Hita (1544-1619) arab eredetiből – már ha létezett egyáltalán, vitatott kérdés – fordítottként közli történelmi regényében (Historia de los vandos de los Zegríes y Abencerrages (1595–1619), vagy Guerras civiles de Granada).
A ballada témája a Granada előtti utolsó erősség, Alhama 1482-es eleste.
Ezt írja könyvében Perez de Hita a dalról: „Tendilla grófja <aki a mórok 1492-es legyőzése után Granada kormányzója lett> kötelességének érezte, hogy betiltsa ezt a balladát, mivel ez oly mértékig felkavarta a lakosságot, hogy az békétlenséghez vezetett, és fegyverhez kellett folyamodni, hogy elfojtsák a moriszkók lázadását”.
A zene Luis de Narváez vihuelára írt változata („Los seys libros del Delphín, de música cifras para tañer vihuela”, 1538: Romance <<Paseávase el Rey moro>>, del quarto tono).
Sem az arab szöveg, sem az eredeti arab dallam nem maradt fönn, ám a felvétel elején pár ütemnyit játszok egy feltevésekre alapuló, rekonstruált „eredeti arab” dallamból, és csak utána kezdem a Narváez féle változatot előjátékként.
A balladát Lord Byron is lefordította:
Luis de Milán: Sospirastes Baldovinos (Vágyad súgja sóhajtásod)
Sospirastes Baldovinos
Las cosas que yo mas quería,
O teneys miedo á los moros
O en Francia teneys amiga
No tengo miedo á los moros
Ni en Francia tengo amiga
Mas tu mora y yo cristiano
Hazemos muy mala vida
Si te vas conmigo en Francia
Todo nos será alegria:
Haré justas y torneos
Por servirte cada’l dia
Y verás la flor del mundo
De mejor cavalleria:
Yo seré tu cavallero
Tu serás mi linda amiga
Vágyad súgja sóhajtásod
Válasz rá ím, szemem könnye,
Vagy tán féled népemet, a mórt,
Vagy Frankföldön él tán szíved hölgye?
Nem, nem félek senki mórtól,
Frankok közt sincs az én szerelmem,
Ám te mór vagy, és keresztény én,
Hogy élhetnénk itt mi ketten békességben?
Ám, ha eljönnél vélem Frankföldre,
Várna ránk ott végre áldott béke,
Bajvívásban érted megküzdnék
S szolgálnálak éjt nappá téve.
Jöjj! Vár ránk Frankföldnek sok szép virága
Bajnokoknak éke, színe, dísze.
Büszke lész rám, hű lovagodra,
S lész te hölgyem, szívem drága kincse.
Fordította: Domján Gábor
Szoprán lant
Készítette: Bernd Holzgruber („Wien 1979”)
Ez a párbeszédes románc, lírai szerelmes dal Luis de Milán (~1500-~1561) Libro de música de vihuela de mano; Intitulado El Maestro (1536) című művéből való, amely az első a XVI. század során megjelent tabulatúrás vihuela könyvek közül.
A vihuela volt a lant népszerű változata Spanyolországban. A hangszer alakja a gitáréhoz hasonlít, ám ez csak a látszat, könnyű, teljességgel lant felépítésű és hangolású, többnyire hat kórusos hangszer. Egyes vélemények szerint azért alakult így ez a spanyol lant, mert a mórok kiűzése után szakítani akartak a spanyolok a számukra kínos rokonsággal, még az arab údból származó, arra alakjában hasonlító reneszánsz lantot is átalakították spanyolabbá. Toyohiko Sato japán lantművész kutatásaira alapozva cáfolja* ezt a legendát. Szerinte nagyon rövid ideig tartó királyi udvari divatról van szó csupán. Mindössze egy-két eredeti hangszer maradt fönn abból a pár évtizedből, amikor a spanyol hangszerkészítő céh feljegyzései szerint minden – magára valamit is adó – lantkészítő ilyen lantot épített Spanyolországban. Később nem. *(személyes közlés alapján)
Könnyű, lágy és halk hangú kis hangszer. Vihuelám hangolása: e’e’, hh, f# f#, dd, AA, EE, de néha fél, vagy egy egész hanggal mélyebbre hangolom az ének kedvéért. Egyik korabeli kódexben szerepel, hogy ha az énekes hangterjedelme mást kíván, ne transzponáljon a vihuela játékos, mert úgy nem szól jól a kíséret, hanem vegyen elő egy másik, más méretű, máshová hangolt vihuelát. Nekem csak egy van, marad az áthangolás. Itt azonban az sem segített, a női-férfi párbeszéd a dalban, csak falzettó peremén billegve, illetve oktáv ugrással lefelé lett volna elénekelhető részemről – nagyon nem tetszett –, maradt, hogy szoprán lantot választottam inkább kíséretül.
A vers fordításául is azt a változatot adtam meg, ahogy fölénekeltem, bár a kiindulás az eredeti, nagyjából nyolc, illetve kilenc szótagos változatot jobban követő verzió volt. Azonban a sok hajlított hang, vagyis a dallam lehetővé tette extra szótagok, szavak beszúrását, ami szerintem a dalszöveg javára vált.
Luis de Milán: Falai miña amor (Szóljál, szívem, szólj)
Falai, miña amor,
falai me
Si no me fallays,
matay me, matay me
Falai, miña amor,
queos faço saber
Si no me fallays
que nan teño ser
Pois te neys poder,
falai me
Si no me fallays,
matay me, matay me
Szóljál, szívem, szólj,
vagy ölj meg,
Ha nem szólsz,
hát ölj meg, úgy öljél meg!
Szóljál, szívem, szólj,
hadd tudják mind meg!
Ha nem szólsz hozzám,
Mért éljek, mért is éljek?
Csak egy szót kérek,
vagy ölj meg,
Ha nem szólsz hozzám,
Ölj meg, hát öljél meg!
Fordította: Domján Gábor
VIHUELA
Romanek Tihamér által 2013-ban épített kópia. A mintául szolgáló hangszer: „Quito vihuela” (Iglesia de la Compañía de Jesús, Quito, Ecuador).
.
Luis de Milán (~1500-~1561) Libro de música de vihuela de mano; Intitulado El Maestro (1536) című művéből való ez a portugál, illetve gallego villancico (dal). A lejátszó melletti kép a fenti műben megjelent metszet, amely Orfeuszt ábrázolja vihuelával. A lejátszó alatt a tabulatúrában lejegyzett dal látható, amelynek külön érdekessége, hogy az ének dallamát piros színnel jelölték a vihuela megfelelő fogáshelyeinél. A dal előtt ez szerepel utasításként: „Az alábbi villancico-t, mely úgy van [leírva], ahogy hangzik, teli torokból énekelje az énekes, mert a vihuela játssza az ellenszólamot. És elég gyorsan kell játszani.”
A vihueláról így ír már a XVII. század elején egy spanyol szerző:
A hangszer nagy becsben állt egészen napjainkig, kiváló játékosai voltak; azonban a gitár megjelenésével már nagyon kevesen fognak hozzá a vihuela tanulmányozásához. Nagy veszteség ez, hisz mindenféle kottában lejegyzett zene lejátszható rajta, a gitár azonban nem más, csak egy tehénkolomp, oly könnyű rajta játszani, kivált, ha csak püfölik (ti.: akkordoznak, „sikálják”), hogy nincs egy istállófiú sem, aki ne lenne manapság a gitár „művésze”.
A dal szövegét ugyan lefordítottam énekelhetőre, de mondanivalóját tekintve, egy bevezető sornál többet nincs sok értelme magyarul énekelni belőle (azt is inkább csak a dili kedvéért). Ellenben módfelett fennkölt dolog középkori gallego nyelven danolni, nem is tudtam ellenállni a csábításnak. Köszönöm Lukács Laura műfordítónak a spanyol és portugál szövegekhez nyújtott fonetikai, prozódiai és szövegértelmezési segítségét.
Még egy szó a versről: Luis de Milán költő is volt. Hogy milyen, én nem tudom megítélni. Azonban kortársa, a legnevesebb valenciai költő és nagy riválisa a királyi udvarnál, Juan Fernández de Heredia azt javasolta neki, maradjon meg inkább annál az egy művészetnél, melynek mestere: a vihuela játéknál.
Lord Byron: So, we’ll go no more a-roving (Hát mi már nem kóborlunk többé)
So, we’ll go no more a-roving
So late into the night,
Though the heart be still as loving,
And the moon be still as bright.
For the sword outwears its sheath,
And the soul wears out the breast,
And the heart must pause to breathe,
And love itself have rest.
Though the night was made for loving,
And the day returns too soon,
Yet we’ll go no more a-roving
By the light of the moon.
Hát mi már nem kóborlunk többé
Oly késő éjeken át,
Bár a szív még szerelemtől terhes,
És a holdfény is árad ránk.
Mert a kard túléli tokját,
S a lélek a lélegzetet,
Álljt mond a szív is, úgy dobban,
Ellobban a láng, kell a csend.
Bár az éj szerelemre termett,
S olyan gyorsan feljön a Nap,
Soha már nem kóborlunk többé
A fénylő Hold alatt.
fordította: Domján Gábor
Legalábbis vizuálisan.
Adalék: Egy kortárs zeneszerző duettet írt lantra és skót dudára. Amikor kifogásolták, hogy egy hang sem hallatszik a lantból a duda miatt, ezt válaszolta kb.: – Szándékos! Ezzel akartam fölhívni a figyelmet arra, hogy a zeneszerzők elhanyagolják műveikben a zene vizuális jelentőségét.
Még egy kis személyes adalék: A felvétel elkészülte után – „késő éjen” – megéhezvén, vendéglőt kerestünk Tamás barátommal Budapest utcáin „kóborolva a fénylő Hold alatt”.
Petőfi Sándor: Fa leszek, ha … (angol műfordítás)
Fa leszek, ha…
Fa leszek, ha fának vagy virága.
Ha harmat vagy: én virág leszek.
Harmat leszek, ha te napsugár vagy…
Csak, hogy lényink egyesüljenek.
Ha, leányka, te vagy a mennyország:
Akkor én csillaggá változom.
Ha, leányka, te vagy a pokol: (hogy
Egyesüljünk) én elkárhozom.
Petőfi Sándor
I’ll be a tree…
I’ll be a tree, if you are its flowers,
Or a flower, if you are the dew;
I’ll be the dew, if you are the sunbeam,
Only to be united with you.
My little girl, if you are the heaven
I shall be a star above on high;
My little girl, if you are hell-fire,
To unite us, damned I shall die.
fordította: C. F. Bowring
(kérdéses, ld. megjegyzések)
Klasszikus gitár
Romanek Tihamér aranykoszorús hangszerkészítő
mester által épített hangszer.
Ez a fordítás a “Hundred Hungarian Poems” c. kötetben jelent meg, fordítóként C. F. Bowringot megadva. Az említett fordítóról nem sikerült adatokat szerezni, sem neten, sem könyvtárban. Azonban Sir John Bowring Petőfi fordításaiban szerepel – másként fordítva – ez a vers is (ld. kép). Ő volt az első neves kortárs fordítója Petőfinek. Véletlen lenne a családnevek egybeesése? Vagy a C. F. valójában a cf.=vö. (Latin: confer/conferatur) rövidítésre utalna, s a mű fordítója esetleg az antológia szerkesztőjének (Kabdebó Tamás), vagy valaki másnak a munkája lenne? Föladom.
Akárki is a fordító, helyenként ettől a változattól is elrugaszkodom. Magyarázatul az előadói szabadsággal élésre: több Petőfi vers alakult népdallá, a nép száján helyenként változhatott is egy-egy szó.
A dallam Balázs Árpád (1874-1941) műdalszerző alkotása. L. Kecskés András harmonizálását követve játszom itt a dalt. Az ő véleménye szerint a dallam maga schuberti nívójú alkotás.
Tamás barátom rajzfilmet készített egy brazil grafikussal közösen a dalhoz.
Ophelia dala – Shakespeare: Hamlet (4. felvonás, 5. szín)
How should I your true love know
From another one?
By his cockle hat and staff,
And his sandal shoon.
He is dead and gone, lady,
He is dead and gone;
At his head a grass-green turf,
At his heels a stone.
White his shroud as the mountain snow,
Larded vith sweet flowers;
Which bewept to the grave did go
With true love showers
Hogy lehetne felismerni,
Melyik ö, igaz szerelmed?
Kis kalapjáról, botjáról,
Saruban mint megy.
Elment már hölgyem, meghalt már,
Elment már, meghalt ő.
Feje táján fűcsomó,
Lábánál egy kő.
Hófehér, mint a hegytető,
Virágokkal véres,
Könnyel áztatott szemfedő,
Sírban már a kedves.
fordította: Domján Gábor
Szoprán lant
Készítette: Bernd Holzgruber („Wien 1979”)
Sok évtizede nem hallott egyik kedvenc együttesünk (OPO) lemezét (Fallen Asleep Just Like Papa) megtaláltam youtube-on, onnét ez a szám. Az eredetiben nagyon szép, hosszú és dús utójáték variálja a dallamot 4-5 hangszeren. Egy darab szoprán lanttal ezt nem tudtam utánozni, helyette ez a kis közjáték. Születésnapi ajándékul nejemnek, sebtiben készült, utolsó pillanatos fordítás, feldolgozás, éjszakai hangfelvétel.
Lenni, vagy nem lenni – Shakespeare, Hamlet monológ (zene: Cesare Morelli)
To be; or not to be; that’s the Question.
Whether’t be nobler in the mind;
to suffer the slings and arrows
of outrageous fortune; or to take arms
against a sea of trouble, and by opposing end them?
To die; to sleep; Noe more.
And by a sleep to say wee end the Heartake,
and the thousand nat’rall shocks the flesh is Heir to,
is a consummation devoutly to be wished.
To die; to sleep. To sleep; perchance to dream;
I, there’s the rubb. For in that sleep of death,
what dreames may come;
when we have shuffled off this mortall Coyle,
must give us Pause. There’s the respect,
that makes Calamity of so long life.
For who would bear, the whipps and scorns of Time,
the Oppresour’s wrong, the poor man’s Contumelys,
the pangs of despis’d Love, the Law’s delays,
the Insolence of office, and the spurns
that patient Meritt of the unworthy takes,
when hee himself might his Quietus make,
with a bare Bodkin? Who would these fardles bear,
to groan and sweat under a weary life,
but that the dread of something after death,
that undiscover’d Country, from whose Borne
no Traveller returns, puzzles the will, and makes us
rather bear, those Ills wee have, than flie
to others that we know not of?
Thus, Conscience makes Cowards of us all;
and thus, the native Hue of Resolution,
is sickly’d o’re with the pale Caste of Thought;
and Enterprizes of greatest Pith and Moment,
with this reguard, their Currents turn awry,
and Loose the name of Action.
A kottakézirat szövegvariánsa
Hogy lenni, vagy inkább nem lenni? Ez a kérdés.
Mi az, mi embervolthoz méltóbb,
viselni tán a vak sors csapásait,
csak tűrni? Vagy inkább fegyvert fogni,
szembeszállni, véget vetni tenger kínnak?
A halál csak alvás — nem más.
És ettől végre nyugszik fájó szívünk,
véget ér az ezer nyűg, mi létünk jussa:
Az elhálás, a nász, mit vágyva vágyni kell.
A halál csak alvás, s az alvás álmot hoz tán.
Jaj! Itt a gond. A halál álma
még mit tartogat?
Levetni, hogyha kell, e porhüvelyt,
megálljt ez mond. Ez az a rettenet,
mitől a kínos földi lét oly hosszan tart.
Az évek kíméletlen, kínzó ostorát,
a zsarnok elnyomást, sok önhitt, pimasz frátert,
a viszonzatlan szerelmet, a jogtiprást,
a hivatali önkényt, s hogy a tisztességre
köpnek, mindezt ki tűrné el,
ha önmagának máris békét adhat?
Csak egy éles tőr kell! Kí tűrne létnyomort,
ki hordana izzadva terhet itt,
hacsak e kín, a rettegés, a félsz
az ismeretlen hontól, ahonnét még
utas meg nem tért, nem fékezi?
Hát így választjuk mind az ismerősebb rosszat,
semmint egy ismeretlen mást.
Lám, gyáva, mert fontolgat az ember,
és a biztos válasz tiszta színét
így mossa szét a szürke ráció,
a büszke s bátor pillanat döntései
így válnak köddé, belőlük így lesz
nagy tett helyett nagy semmi.
fordította: Domján Gábor
Barokk gitár (Vihuela, 5 kórusos barokk gitárként húrozva)
VIHUELA
Romanek Tihamér által 2013-ban épített kópia. A mintául szolgáló hangszer: „Quito vihuela” (Iglesia de la Compañía de Jesús, Quito, Ecuador).
.
A titkosírással írt, kortörténeti értékű naplójáról híres Samuel Pepys, udvari zeneszerzőjével, gitártanárával, Cesare Morellivel zenésíttette meg kedvenc verseit. 51 ilyen mű található a cambridge-i Magdalena College MS 2591 jelzésű kéziratában, köztük Shakespeare híres Hamlet monológja is.
1667-ben még így írt naplójában Pepys a barokk gitárról:
„I there espied Seignor Francisco tuning his Gittar, and Monsieur De Puy with him, who did make him play to me: which he did most admirably, so well I was mightily troubled that all that pains should have been taken upon so bad an instrument.”
„Megláttam ott Francisco urat, aki épp gitárját hangolta, vele Monsieur De Puy, aki őt arra kérte, játsszon nekem valamit. Amit ő meg is tett, oly csodálatosan remekül, hogy kiváltképp zavarba jöttem: hogyan lehet ennyi erőfeszítést fordítani ilyen pocsék egy hangszerre.”
Később, ahogy a király, II. Károly gitározni tanult, divatba jött Angliában is ez az 5 kórusos hangszer, a barokk gitár, s ekkor, 1675-ben állt, az akkor épp Portugáliában élő katolikus Cesare Morelli Samuel Pepys szolgálatába, s került így Angliába. Katolikus volta és hogy nem akart betérni az anglikán egyházba, Pepysnek is komoly problémát okozott. Először 1678-ban száműztek minden katolikust Londontól 30 mérföldnyin túlra. Ekkor Pepys levelek útján tartott kapcsolatot udvari zenészével, aminek köze lehetett ahhoz, hogy nem sokkal később őt magát is bebörtönözték. Csak szabadulása után vehetett néha személyesen gitárleckéket az előírás szerint vidéken tartózkodó, nagyra tartott mesterétől. Különösebb virtuozitásra nemigen tehetett így szert Pepys a barokk gitáron, Morelli 1682-ben hagyta el Angliát.
Az előadásomról:
Nem az autentikus, korhű megszólaltatás volt a célom. Az inkább opera-áriaszerűbb lehetett. A kíséret is bizonnyal kidolgozottabban hangozhatott, ha pl. Morelli játszotta, Pepys meg énekelte a dalt. Több ilyen „hitelesebb” előadású felvétel taláható youtube-on e dalról. Amellett, hogy saját, mai értelmezésemben akartam magyarul megszólaltatni a művet, az is szempontom volt, hogy – amint valószínűleg Pepys is – egyszerű, amatőr gitáros számára könnyen játszható kíséretet tegyek a dal alá. Morelli, Pepys képességeit szem előtt tartva, csak akkordokat, és azok le-, vagy felfele pengetését jelezte a tabulatúrában. Nagyjából ehhez tartottam magam én is.
Angol nyelvű felvételt is készítetten, azt itt lehet meghallgatni.
A fordításomról:
Inkább dalszöveg-parafrázisnak nevezném. Elsődleges szempontom az énekelhetőség volt. A zenei feldolgozás megszabja, hol, mi hangozzon el az eredeti szövegből. Fontos volt ehhez ragaszkodnom, úgy, hogy amennyire csak lehet, megőrizzem az eredeti dallamot, ritmust, és hogy prozódiailag elfogadható megoldások sikeredjenek. (A magyar szavak kb. 30 %-kal hosszabbak az angolnál, Arany János is ezért fordította pl. 37 sorban a 35 soros Hamlet monológot, nekem így elsősorban tömörítenem kellett a mondandót a dallam miatt.) Készült más – nem dalszöveg – parafrázis is. Ehhez előzetes magyarázat kívánkozik, ld. lejjebb a ***-nál.
Személyes jellegű adalékok:
Ezt a fotót itt kedves barátom, Tamás (akinek ezt a lantdalok.hu honlapot is köszönhetem) készítette rólam. Háttérben egyik hangszerem. A művészi fotónak ezt a költőies címet adtam:
Hamlet, az öreg, aki végül megbékélt a sors nyűgével s nyilaival (Arany János után szabadon). Vagy inkább: aki a lehetőségekhez képest ésszerű fegyvert ragadva kiszállt ellenük.
Mért fordítottam, énekeltem föl pont ezt a dalt? Miért Hamlet? Mi közöm hozzá?
Gyerekkoromnak meghatározó élménye volt Shakespeare Hamletje.
1957-ben, vagy 58-ban lehetett, még nem jártam iskolába.
A bérházban, ahol laktunk, nekünk volt először tévénk. Jóapám, hogy valahogy eltartsa a hét gyerekét, mérnöki munkákat vállalt maszekban. Ez, persze, neki is és az őt megbízó állami cégeknek is tiltva volt. Így történt, hogy az a bizonyos üzem, amelynek tán az új szerelőcsarnok-alapozását tervezte (hogy az ötéves tervben kijelölt határidőre meglegyen, s ne bukjon a cég prémiuma, plusz igazgatója), természetben fizetett egy „leselejtezett” tévével. Persze fekete-fehérrel. Hol volt akkor még a színes tévé?
Egyik este a Hamletet adták. Anyukám azt mondta, ez nem gyereknek való, kizavart minket a szobából. Én meg a szoba másik ajtaján, hátulról, titokban bemásztam a zongora alá, onnét néztem végig egy pisszenés nélkül azt a borzalmat, azt az iszonyú káoszt: kísértet, bosszú, értelmetlen halálok, tőr, méregpohár, mindenki mindenkit megöl. Mindez valami számomra érthetetlen mély semmiért. Hát ez az élet!? Mély nyomokat hagyott bennem.
Egyik e-mail címem ma is: hamletazongoraalatt@…
Gyerekkorom óta erre igyekszem felelni: „To be or not…”. A felelős élet, feleletet adó élet. A rendszeres feleletek mikéntje szokást formál. Azt hiszem, a szokás által formálódott válaszaim alakították életemet. Tették értelmessé. Embervolthoz méltóvá. Viszonylag.
Idézetek:
“Assume a virtue, if you have it not.
That monster, custom, who all sense doth eat,
Of habits devil, is angel yet in this,
That to the use of actions fair and good
He likewise gives a frock or livery
That aptly is put on.”
„Mutass erényt, ha nincs is. A szokás –
E szörny, ez ördög, mely öntudatát
Elnyeli tetteinknek – angyal ebben:
Hogy a szép s jó foglalkozásra is
Oly mezt, ruhát ad, mely tággá viselve
Ráillik éppen.”
(ford.: Arany János, Hamlet, 3. felvonás, 4. szín)
És még egy idézet Kurt Vonneguttól, akire amúgy is linkelek lejjebb:
„Pretend to be good always and even God will be fooled.”
„Tettesd, mintha mindig jó lennél és még az Istent is átvered.”
***E-mail levélváltásokból barátokkal:
„Csatolom egy magam számára készül parafrázisomat. Bele se olvass, ha kerülnéd a trágárságot. 18+ot írnék elé, ha valaha kiadnám a kezemből, és nem csak az obszcén szavak miatt: jobb, ha fiatalok nem is sejtik a dagályos nyelvezet miatt, mit adott Hamlet szájába ez a Vili.”
Egy válasz:
“a Parafrázisban a 18+ nem annyira a szavak miatt kell, mint inkább a tartalom miatt, de a tartalom miatt 120+-t kellene írni, illetve az emberi legvégső életidőn túlit, mert a tartalom nagy ámítás, aminek bármilyen életkorban be lehet dőlni…”
Én meg erre:
“A 18+, sőt 120+, plusz a még sőtebb vízszintes 8-assal bár egyetértek – magam is effélét írtam, hogy jobb, ha érthetetlen -, de azért a kérdés is fontos a válasz előtt, hogy valódi lehessen a válasz: Lenni, vagy nem?”
Kurt Vonnegut Hamletet is érintő “irodalomkritikai” előadása:
A videó végkicsengése nekem nagyon pozitív.
És talán ez egyfajta válasz is a kérdésre.
Szokásként kialakítható válasz.
Parafrázis, csak 18+ !
Felvállalni az életet, vagy most rögtön meghalni – ez a kérdés.
Mi tökösebb, tűrni, vagy lázadni?
Ennek a rohadt életnek véget lehet vetni.
A halál csak alvás. Ennyi. Az alvás kivonulás ebből a szar életből. A test elhajítható.
Olyan elélvezés a halál, amire normális embernek vágynia kéne.
A meghalás elalvás. Az alvás meg álommal járhat.
Ez aztán a kibaszás! Milyen álom jön a halál után, amikor leáll a test működése?
Ezért nyomatjuk inkább ezt a kurva hosszú életet.
Egyébként ki a fasz tűrné, hogyan bánik el vele az idő,
ki tűrne kizsákmányolást, bemocskolt szerelmet,
aljas pofátlanságot, jogfosztást, és hogy a tisztességre szarnak,
ha egyszer békét adhat magának öngyilkossággal?
Ki hajtana, gürcölne, izzadna nyögve egy életen át,
ha nem tartana attól a valamitől a halál után,
a talán létező ismeretlen országtól, ahonnét senki sem jött még vissza?
Az efféle agyalások tesznek minket gyávává.
Az egyszerű megoldás belátása ettől kenődik el.
Az ilyen tökölésektől válnak a bátor döntések tett helyett semmivé.
Ettől lesz belőlük csak rinyálás.
Ó, drága hölgyem – dal Shakespeare „Vízkereszt, vagy amit akartok” c. vígjátékából (zene: Thomas Morley)
William Shakespeare
Thomas Morley
O Mistress mine
O Mistress mine, where are you roaming?
O Mistress mine, where are you roaming?
O, stay and hear; your true love’s coming,
O, stay and hear; your true love’s coming,
That can sing both high and low:
Trip no further, pretty sweeting;
Journeys end in lovers meeting,
Every wise man’s son doth know.
Trip no further, pretty sweeting;
Journeys end in lovers meeting,
Every wise man’s son doth know.
What is love? ‘Tis not hereafter;
What is love? ‘Tis not hereafter;
Present mirth hath present laughter;
Present mirth hath present laughter;
What’s to come is still unsure:
In delay there lies not plenty;
Then, come kiss me, sweet and twenty,
Youth’s a stuff will not endure.
In delay there lies not plenty;
Then, come kiss me, sweet and twenty,
Youth’s a stuff will not endure.
Ó, drága hölgyem
Ó, drága hölgyem, merre, merre?
Ó, drága hölgyem, csak erre, erre!
Itt jő már – hallga! – hív szerelme,
Ím, jő már – hallga! – hív szerelme,
Hangja cseng itt fenn s zeng lenn.
Tovább egy lépést, egy tapodtat se,
Hisz minden útnak egy a vége:
Szívre lel a szív, szívem.
Tovább – ó édes – egy tapodtat se,
Hisz minden útnak egyszer vége,
Célba ért már kedvesem.
A szerelem itt van, azt volt nincs,
A szerelem ma itt van, azt volt nincs,
A boldog perc, csak az legyen kincs,
A boldog perc, hát az legyen kincs,
Ki tudja, meddig tart a nyár.
Virág, ha nyílik, el is szárad,
Hát most adj csókot, add a szádat,
Az ifjúság oly gyorsan száll.
Virág, ha nyílik, el is szárad,
Hát adsza csókot, mindjárt százat,
Az ifjúság – hipp-hopp – elszáll.
fordította: Domján Gábor
Szoprán lant
Készítette: Bernd Holzgruber („Wien 1979”)
11 kórusos reneszánsz lant
Romanek Tihamér által által 2008-ban épített kópia. A mintául szolgáló hangszer: Hans Burkholtzer (1596), átalakította: Thomas Edlinger (1705), Bécs, Kunsthistorisches Museum (SAM 44).
Shakespeare darabja vérbő vígjáték, sok humorral. Így igyekeztem előadni és lefordítani is a dalt. Az utóbbiban tán túl nagy szabadságot engedélyeztem magamnak, de inkább legyen könnyed dalocska – döntöttem el –, mint precíz műfordítás. A dallam is sok mindent lehetővé tett ebben – pl. hajlítások helyett extra szótagok…
