Lord Byron: So, we’ll go no more a-roving (Hát mi már nem kóborlunk többé)

So, we’ll go no more a-roving
So late into the night,
Though the heart be still as loving,
And the moon be still as bright.

For the sword outwears its sheath,
And the soul wears out the breast,
And the heart must pause to breathe,
And love itself have rest.

Though the night was made for loving,
And the day returns too soon,
Yet we’ll go no more a-roving
By the light of the moon.

Lord Byron

Hát mi már nem kóborlunk többé
Oly késő éjeken át,
Bár a szív még szerelemtől terhes,
És a holdfény is árad ránk.

Mert a kard túléli tokját,
S a lélek a lélegzetet,
Álljt mond a szív is, úgy dobban,
Ellobban a vágy, kell a csend.

Bár az éj szerelemre termett,
S olyan gyorsan feljön a Nap,
Soha már nem kóborlunk többé
A fénylő Hold alatt.

fordította: Domján Gábor

LANT-GITÁR ifjabb Bergmann András tervezte és készítette 1925-ben Budapesten.

 

 

lant-gitár

lant-gitár lant-gitár
LANT-GITÁR
Lord Byron versét Richard Dyer-Bennet zenésítette meg. Először Joan Baez előadásában hallottam a 70-es évek elején. Itt minimális eltérésekkel játszom az eredeti kísérethez képest, d/a/f/c/G/C-re hangolt lant-gitáron. Úgy éreztem, ez a hangszer illik leginkább a romantikus vershez, dalhoz.

Legalábbis vizuálisan.

Adalék: Egy kortárs zeneszerző duettet írt lantra és skót dudára. Amikor kifogásolták, hogy egy hang sem hallatszik a lantból a duda miatt, ezt válaszolta kb.: – Szándékos! Ezzel akartam fölhívni a figyelmet arra, hogy a zeneszerzők elhanyagolják műveikben a zene vizuális jelentőségét.

Még egy kis személyes adalék: A felvétel elkészülte után – „késő éjen” – megéhezvén, vendéglőt kerestünk Tamás barátommal Budapest utcáin „kóborolva a fénylő Hold alatt”.